A kétezres évek közepén csöppent a drum & bass világába, mely szerelem azóta is tart. Első fellépése 2007-ben volt a kecskeméti Autorun Crew partysorozatán, melynek később rezidense is lett (innen a “családnév”).
2010-ben egy meghívásos DJ versenyen kiemelt volt a zsűrinél és a közönségnél is egyaránt, majd nagy mérföldkőként jött az első VOLT Fesztiválos fellépése. Egy évvel később már a Bladerunnaz bulijain is bemutatkozott, mely rendezvényeknek azóta is rendszeres fellépője. Energikus szettjeire leginkább a drum & bass tánctérrobbantó irányzata, vagy ahogy ő nevezi “stadionbéz” a jellemző, de előszeretettel válogat zenéket műfaji határoktól függetlenül.
A legnagyobb hazai fesztiválok (VOLT, Balaton Sound, Sziget) és UKF bulik állandó szereplője, aki az évek során rengeteg nemzetközi előadó mellett bizonyított már, néhányan közülük: Andy C, Netsky, Noisia, Wilkinson, Sigma, Borgore, Camo & Crooked, Foreign Beggars, Friction, Feed Me, Dirtyphonics, The Prototypes.
Jelenleg a Petőfi Rádió Eklektrik drum & bass műsorának DJ-je, szerkesztője.